2013. január 21.


2013-01-21.
Csudára ráérzett a gyereknépség, hogy egy kis extra pihenő ráférne még az óvó nénikre, mert kilencen is hiányoztak. Így a festés három körasztalon is elfért, a székkör nem lógott a polcba és mindennel időben lehetett végezni. Mintha Meme és Tinta is türelmesebb volt ma – még az átlagosnál is jobban.
Reggel Tinta elég későn érkezett, majdnem nyolckor, épp egyszerre Marcsival, aki semmi esetre sem szerette volna, ha elfelejtjük, hogy a héten neki „Mamás hét” van, mert Anyáék elutaztak, és mindig valamelyik mama jön érte, ezért jó sokszor elmondta, jó hangosan. Biztosan emlékezni fogunk rá egy darabig.

Orsi szokás szerint azon volt, hogy Tinta kezének minden mozzanatát megfigyelje, így végignézte a nagyasztalnál a gyümölcsfeldolgozást, a filc-sütik renoválását és a biztonság kedvéért a fonást is. Nagyon szeret az óvó nénik közelében lenni és figyelni a munkájukat egész közelről, de soha egy szót sem szól hozzájuk, csak ha valamilyen szükség már nagyon szorítja és akkor is csak annyit, amennyit okvetlenül szükséges és azt is olyan röviden és olyan halkan, hogy épphogy csak hallható legyen. Ha tőle kérdeznek valamit, akkor is csak annyira mozdítja a fejét igenre vagy nemre, hogy épp el lehessen dönteni, hogy mozdult-e a feje vagy nem. A gyerekekkel viszont jóval kevesebb időt szokott eltölteni, ellenben velük sokat beszélget.
Ferkó reggel rettentő mesélős hangulatban volt. Nagy hatással volt rá a hétvégi tropikáriumozás. Memének mondta irtóra az aligátorokat, néha túl kevés időt hagyva levegővételre. A nagyasztal környékén téblábolók csak rá tudtak figyelni és mind elfelejtették, mit is akartak Memétől.
Marcsinak volt ma egy rövidke mondata, amit olyan hangon kiáltott bele a szobába, mintha az otthonukban előforduló  legnépszerűbb családi szólást bocsájtaná a köz javára. Így hangzott:”A baj sebaj!” Tán túl egyszerűnek is hangzik, de e három szóval egy egész napra megmentette Tinta hangulatát, ami már majdnem rosszra fordult. Gergő viszont Romhányi –klasszikussal állt elő pénteken is, ma is:”Szárnyal a kedv, mint a kacsamadár!” Csak ennyit mantrázott, de ezt dallammal. Nem lehetett eldönteni, vajon emlékszik-e másra is Mézgagézából.
Csodaszép festmények születtek egyébként ma is. Meme imádja jó sűrűn felkínálni a festékeket, amikből így lehetetlen nem szép, élénk, erős színű képeket alkotni. Áron nem bírt ellenállni és még mielőtt lapot kapott volna, már az asztalra is felvitt egy kis pirosat. Meg a sárgába és a kékbe is. Így az ő asztaluknál lévők egyedi színekkel indultak.
Reggel jó páran összegyűltek az évszakasztal környékén. De ezúttal nem az okozta a csődületet, hogy a korhadt farönkből kiköltözött egy cincér, akit Mónika még a kezére is félelem nélkül fel mert venni, míg a hős fiúk lapítottak. Nem, most kivételesen maga az évszakasztal nyűgözte le őket. Egyikük se mondta, mi tetszik rajta, csak hogy nagyon szép.

Nincsenek megjegyzések: