2013. április 19.

Jelentkezési lap


Azon kedves családoknak, akik hozzánk szeretnének jelentkezni, az alábbi jelentkezési lapot kellene kitölteni és eljuttatni az óvónőknek.

Jelentkezési lap 2016

2013. február 6.


13. február 6.

Újra együtt

Ki tudja, miért, a mai nap csudára építős volt. Csongi hamar leszögezte, kellene egy vár. Tett szót követett, hamar csatlakozott az építőmesterek krémje: Peti (akinek a húga még nem ovis), Béci és Áron. Szaporodtak az asztalok, tömörödtek a székek, rendre nőttek a tornyok. 
Mivel hogy szék, asztal nem sok maradt a többiek számára, komoly teret kaphatott a kreativitás, akár a szegények konyháján. Fülöp például szőnyegekből készített labirintust. Mikor már az egész szoba olyan volt, mint a Diego standja a BNV-n, akkor összehordta őket egy kupacba, majd rítusosan és szerencsére csak jelképesen elégette őket. Közben fennhangon bizonygatta, hogy nem tehetett mást. A szertartás után odament Tintához és beavatta:
- Tudod, hogy halt meg a Kormi? Először remegett, aztán így eldőlt, aztán még kicsit élt, aztán meg meghalt. Hát így.

          Miután túl voltunk a reggeli rágcsán, menetrend szerint jött a tömeges szomjazás. A gyerekek a kiürült tálakat kivitték Memének a konyhába, és kántálni kezdték mind egyszerre:
- Kérek szépen inni! Kérek szépen inni! - Ilyen egyszerű volt a dal, mégis monumentális. Meme keze fürgén cikázott a poharas szekrény és a vízcsap között, közben visszakántált:
- Kérek szépen enni! Kérek szépen enni! - A két szólam csak tovább emelte a színvonalat.

          Samu és Gergő a két világjó barát versenyugrást rendezett. Az asztalról igyekeztek elugrani az öltöző végébe. Samu mindig úgy rendezte, hogy ő nyerjen és nagyon rossz néven vette, ha Gergő ezen változtatni próbált. Mikor tizenkettedszerre újságolta Tintának, hogy övé lett a győztes kupa, Tinta csak annyit mondott alig felpillantva a munkából:
- Lehet, hogy megint te nyereted a kupát, de az is lehet, hogy közben elvesztesz egy barátot.
Samu rögtön értette, miről lehet szó, mert Gergő közben már messze ment tőle. Ő utánaszaladt és odasúgta neki jó hangosan: - Gyere, most szerintem te fogsz nyerni!Végül olyan jól sikerült a kibékülés, hogy Meme egy idő után megkérte a fiúkat, hogy kicsit csiszolgassák már a nagy bútorlapot, ami egyszer majd jó lesz valamire.

          Míg mostanában Csilla sokat betegeskedett, Kende - felfüggesztve a vele való kizárólagos barátságot - egyre csak Mónikával játszott, sőt székkörnél, evésnél és mesénél is mellé ült. Most, hogy visszajött Csilla, Mónika viszont épp azóta hiányzik, visszaállt az eredeti barátság vagy mi. Az építőfiúk által meghagyott asztalokból Kendéék gyönyörű házat építettek, színes anyagokkal letakarva.
-Ez az Állatok háza.- magyarázta Kende. - Mi vagyunk az állatok a Csillával, az Anettel, az Orsival és a Csillával.

          Peti, akinek már az oviba jár a kishúga, ma rákapott a körmöcskézésre. Talált egy négyágút, amire fehér fonalat rakatott. Tinta elmondta, hogy ha már csak kicsi lesz a fehérből, lehet hozzákötni más színt is. Peti nagyon várta és percenként kérdezte: most már jó? Mikor végre szürkére válthatott, gyönyörködve nézte művét. - A fehér olyan, mint a hó, a szürke meg olyan, hogy ott elolvadt már a hó - ismertette csodálóinak. Munkája közben időnként odapillantgatott a készülő kirakóra és megkérdezte: Igaz, hogy nem lehet mindent előre kikövetkeztetni?" Tinta és a mellette segédkező Marci a meglepetéstől egyszerre mondták: "Igaz".

          A két pici lány Dóra és Kiskata tovább szőtték a jóbarátságot. Egész délelőtt együtt viháncoltak. Dóra még a gyönyörű, új nyakláncát is megosztotta Katával. Aztán valami komolyabb hangvételű nézeteltérésük lehetett, mert Kata igen mélyre nyomta fogai mintázatát Dóra karjába. Meme és Tinta még javában csóválgatták a fejüket, mikor a két lányka már nevetgélve zörgött az edényekkel a kiskonyhában.
Az ilyen barátságok folyását nem tudja követni már két kérgesedő fej.

         A nap fénypontja a boszorkánylépcső-készítés volt, aminek csak az tudott véget vetni, hogy elfogytak a felvágott krepp papírok, amiket Meme és Tinta eredetileg egész hétre szánt.

2013. január 23.

2013. január 23. szerda

Most már olyannyira jól megy az óvó nénik kímélése, hogy a csoport fele otthon maradt.  Meme és Tinta nem győztek csodálkozni, hogy hogy tud 14 gyerek is pontosan akkora zajt csapni, mint 27.
Elsőként a még mindig mamás hetét töltő Marcsi érkezett. Mikor Mama jelezte távozási szándékát Marcsi megpirongatta: "de hát Anya ilyenkor még maradni szokott! Teát iszogat meg beszélget más anyukákkal..! - majd kissé megenyhülve hozzátette: "na jó, neked azért nem muszáj beszélgetni." 

A csekélyke létszám egészen megrészegítette a társaságot. A legcsendesebb, legszerényebb lányok olyan viháncot csaptak, hogy lehetetlen volt őket lelassítani vagy lecsendesíteni. Virág és Anett sikítozva szaladgáltak körbe, és Meme sokszoros csendesítő szavait teljesen elengedték a fülük mellett, pedig máskor az ő hangjuk soha nem éri el, hogy kihallatszon az ovis alapzajból. De a "miénk itt a tér!"-érzés Csillát és Orsit is hatalmába kerítette, akik viszont végtelenül barátságos természetük ellenére boldog, kipirult arccal harcoltak Béci és bandája ellen.
Mindehhez Samu szolgáltatott méltó zenei aláfestést. Egy lefogyott sütőpapírcsőbe az ismert cirkuszi bevonulás dallamát nyomatta teljes erőből. Ezt Tomi hihetetlenül viccesnek találta és folyamatosan kacagott, miközben mindenhová követte a trombitáló Samut.

Meme azért kitalált egy jó kis vitorlát, amibe befoghatta a vihánc-lányok szelét. A frissen vett gyapjúmotringokat tekertette fel velük gombolyagokba.Szó se róla, azért ez is nagyon vicces tudott lenni. Főleg, hogy Meme a felszabadult kezeivel úgy körmöcskézett, hogy a kötőfából kijövő gyapjúkígyót telefonnak használta az éppen arra járókkal. 

Tinta sokat volt ma a konyhában. Áron gyakran kilátogatott hozzá, mert el kellett mesélnie, pontosan milyen is az új játék tankja, amit karácsonyra kapott. Egészen részletesen elmesélte, milyen a lövedéke és hogyan csapódik be különböző tárgyakba. Még sok minden mást is mesélt róla és még a babaszobába is követte Tintát, pedig az neki nagyon unalmas hely. 
- És képzeld, igazi sár is van a kerekein!
-Tényleg? Ti vittétek ki a kertbe? Úgy lett sáros?
- Dehogyis! Már így vette a Jézuska!

Jó volt ma is kimenni a hóba. Készültek a nagy hógurigák, csúszkapályák, és Balázs is átforgathatta végre a komposztját, ami - elmondása szerint - tizenvalahány hónap múlva lesz kész. No, ilyen egy belvárosi vagány!


2013. január 22. kedd

Ma Panna szülinapját ünnepeltük volna, de sajnos megbetegedett, így reggel nővére, Timi nélküle érkezett. Nem volt nagyon elkeseredve (mert még nem tudta, hogy másnap már ő is otthon marad). Evéskor Tintának és az asztaltársaságnak a nagymamájuk kertjéről mesélt, mert a sütiben lévő áfonyáról eszébe jutottak a gyümölcsök. "Nagyon sok gyümölcsfája van ám a nagymamámnak! Van cseresznyefa, áfonyafa meg uborkafa meg ilyenek!"

Béci reggel végre behozta a papírautót, aminek alkatrészeit ki lehetett nyomkodni egy papírból és ragasztás nélkül összeilleszteni őket. Mikor alaposabban megnézegettük hozzáfűzte: "Ez igazából díszkocsi!" Nemigen értettük, ez mit jelenthet, de gyorsan még azt is hozzátette, hogy olyan nehéz volt összerakni, hogy még Apa sem tudta megcsinálni, csak Anya. Na, így már kapizsgáltuk. 
     
Kende és Csilla attól a pillanattól egymásra találtak, hogy elkezdték az ovit és azóta is jóbarátok, vagy mi. Igazából egymásért járnak óvodába. A reggeli integetésnél Csilla az anyukáját búcsúztatta az ablakban, aki már épp el is tűnt az autóval, mikor feltűnt Kendéék kocsija és fürgén le is parkolt, nehogy elszalassza a remek alkalmat. Kende kiszállva az autóból rögtön észrevette Csillát és látván, hogy neki integet, egyszerűen átrepült a kocsitól az oviig. Mikor beérkezett, megmutatta a kezében lévő, Tinta számára fajilag beazonosíthatatlan  állatkát: "Ez egy bulimanó! Olyan, mint Csilláé. Nekem csak néhány darab van belőle, de neki tizenöt!Nekem viszont kukabúvárból van huszonhárom!Bár Tinta azokat is láthatta volna!

Samu a székkörben mindig barátja, Gergő mellé ül. Meg minden más alkalommal is. Most is ott susmorogtak, miközben Samu ujját szopogatva Gergő haját csavargatta mutatóujjával, ami senkit sem szokott zavarni. Ma azonban kicsit túlcsavarta a haját és Gergő kicsit fölkiáltott.Később Meme különültette őket, mert lehetetlen volt, hogy másra is figyeljenek egymáson kívül. Samu bánatában a mellé kerülő gyerek fején folytatta fodrászművészetét.

Mónika ikertesója, Balázs már eleve úgy érkezett, hogy ő tűzoltó-nyuszi. Mivel ilyet még senki sem látott, nem tudták, milyennek is képzeljék el. Hogy megkönnyítse dolgukat Balázs ferdén föltekert egy szőnyeget, ami nagy ceruzához hasonlított. Ez volt a tűzoltótömlő, amit a vállára vett, végét maga elé tartotta és közben hangosa mondogatta: "nyusz-nyusz-nyusz. 

Bence imádja az ovi állatkái közül a kis kost. Amint oviba ér, rögtön leveszi a polcról és viszi magával mindenhová egészen pakolásig. Akkor aztán azonnal visszateszi a polcra és diadalmasan jelenti mindkét óvó néninek külön-külön, hogy "látod, a Kiskos már elsőnek a helyén van!" De Bence jó pár napja beteg és nincs oviban, így a Kiskossal se játszhat. Meme ezért lefényképezte neki telefonjával az imádott állatkát és elküldte anyukájának üzenetben. Anya meg is mutatta Bencének, aki hosszasan simogatta otthon a telefon kijelzőjét.

A nap befejezéseképpen Meme és Tinta elvitte a gyerekeket a messzi játszótérre, hogy jól kilevegőzzék magukat és kicsit lehűljenek a kedélyek. Ez tényleg sikerült, mert csudára hideg volt odakinn. Ennek ellenére remekül ment a játék. Gergő és Samu mindenesetre megfogadták, hogy ha másnap is idesétálnak a játszóra, akkor ők nem fognak oviba jönni, mert itt nagyon unalmas, mert itt nem lehet játszani, mert itt nincs legó.

2013. január 21.


2013-01-21.
Csudára ráérzett a gyereknépség, hogy egy kis extra pihenő ráférne még az óvó nénikre, mert kilencen is hiányoztak. Így a festés három körasztalon is elfért, a székkör nem lógott a polcba és mindennel időben lehetett végezni. Mintha Meme és Tinta is türelmesebb volt ma – még az átlagosnál is jobban.
Reggel Tinta elég későn érkezett, majdnem nyolckor, épp egyszerre Marcsival, aki semmi esetre sem szerette volna, ha elfelejtjük, hogy a héten neki „Mamás hét” van, mert Anyáék elutaztak, és mindig valamelyik mama jön érte, ezért jó sokszor elmondta, jó hangosan. Biztosan emlékezni fogunk rá egy darabig.

Orsi szokás szerint azon volt, hogy Tinta kezének minden mozzanatát megfigyelje, így végignézte a nagyasztalnál a gyümölcsfeldolgozást, a filc-sütik renoválását és a biztonság kedvéért a fonást is. Nagyon szeret az óvó nénik közelében lenni és figyelni a munkájukat egész közelről, de soha egy szót sem szól hozzájuk, csak ha valamilyen szükség már nagyon szorítja és akkor is csak annyit, amennyit okvetlenül szükséges és azt is olyan röviden és olyan halkan, hogy épphogy csak hallható legyen. Ha tőle kérdeznek valamit, akkor is csak annyira mozdítja a fejét igenre vagy nemre, hogy épp el lehessen dönteni, hogy mozdult-e a feje vagy nem. A gyerekekkel viszont jóval kevesebb időt szokott eltölteni, ellenben velük sokat beszélget.
Ferkó reggel rettentő mesélős hangulatban volt. Nagy hatással volt rá a hétvégi tropikáriumozás. Memének mondta irtóra az aligátorokat, néha túl kevés időt hagyva levegővételre. A nagyasztal környékén téblábolók csak rá tudtak figyelni és mind elfelejtették, mit is akartak Memétől.
Marcsinak volt ma egy rövidke mondata, amit olyan hangon kiáltott bele a szobába, mintha az otthonukban előforduló  legnépszerűbb családi szólást bocsájtaná a köz javára. Így hangzott:”A baj sebaj!” Tán túl egyszerűnek is hangzik, de e három szóval egy egész napra megmentette Tinta hangulatát, ami már majdnem rosszra fordult. Gergő viszont Romhányi –klasszikussal állt elő pénteken is, ma is:”Szárnyal a kedv, mint a kacsamadár!” Csak ennyit mantrázott, de ezt dallammal. Nem lehetett eldönteni, vajon emlékszik-e másra is Mézgagézából.
Csodaszép festmények születtek egyébként ma is. Meme imádja jó sűrűn felkínálni a festékeket, amikből így lehetetlen nem szép, élénk, erős színű képeket alkotni. Áron nem bírt ellenállni és még mielőtt lapot kapott volna, már az asztalra is felvitt egy kis pirosat. Meg a sárgába és a kékbe is. Így az ő asztaluknál lévők egyedi színekkel indultak.
Reggel jó páran összegyűltek az évszakasztal környékén. De ezúttal nem az okozta a csődületet, hogy a korhadt farönkből kiköltözött egy cincér, akit Mónika még a kezére is félelem nélkül fel mert venni, míg a hős fiúk lapítottak. Nem, most kivételesen maga az évszakasztal nyűgözte le őket. Egyikük se mondta, mi tetszik rajta, csak hogy nagyon szép.

2013. január 14.


Január  14. hétfő
Meme gyakran áll elő ilyenekkel Tintának, hogy „figyúúú, tudod, mit találtam ki, hogy mit akarsz csinálni?” „Na, már megint mit akarok?” Most éppen azt akarta, hogy egy nagy lapra rajzoljon egy fát, amin mind a négy évszak rajta van és rá lehet biggyeszteni a gyerekek szülinapját úgy, hogy ők is jól lássák, mit is jelent mindez. Így készülgetett a rajz már vagy három napja.  A kis Szergej kötelességének érezte, hogy a rajz minden mozzanata rögzítve legyen valakinek az emlékezetében, főleg az övében. Ennek érdekében a teljes játékidejét rááldozta, hogy Tinta kezét figyelje.
A jó havasra sikerült hétvége után ketten is visszatértek az oviba hosszú távollétből: Déni, akinek nem rég született még egy tesója és Samu. Neki ugyan mostanában nem született testvére, de van itt az oviban egy olyan, de olyan jó barátja, hogy akár a tesója is lehetne. Ő pedig Gergő, akinek viszont szintén született nemrégiben egy egészen kicsi testvérkéje. Samu és Gergő olyan mesterei a figyelemnek, hogy teljes mértékben képesek kizárni a figyelmük tárgyán (azaz egymáson) kívüli összes tényezőt. Ha együtt játszanak, gyakorlatilag lehetetlen megszólítani őket. Tinta emlékezete szerint az eddigi rekordjuk az volt, amikor tizennégyszer is tudta mondani hangosan, hogy „Gergő!”, anélkül, hogy kettejüknek akár a pillája is megrezdült volna.
A játékidő kellős közepén halljuk ám, hogy valaki sír. Peti volt, de nem a múlt heti szülinapos, hanem az a Peti, akinek a bátyja tavaly ballagott az oviból és azóta is szeret visszajárni, főleg ha pisilnie kell, míg Petire vár. Szóval ez a Peti csendesen sírdogált. Pár perce már kapta a gyógypuszikat a homlokára, hogy elmúljon  a fájás, amikor kicsit mosolyogva mutatott a fején valamivel odébb, hogy „nem is ott fáj, hanem iiitt!” Úgy néz ki, helyrejön a fiú feje.
A délelőtti festéskor annyira szép festmények születtek, hogy Meme és Tinta nem győztek ámulni. De az egyiknél Meme már nem is tudta magát türtőztetni és felkiáltott: „Mióta szeretnék már egy ruhát ilyen mintával!” Tényleg gyönyörű volt. Ha Memének összejön, az egész szivárványos meseország ott díszeleghet majd a hasán.
Az öltöztetés így télvíz idején mindig nagy tanítómester türelemből és állhatatosságból. Az óvó nénik már jó ideje töprengnek, melyek is ilyenkor a legkedvesebb ruhadarabok, amelyekkel a szülők és/vagy a gyermekruha-tervezők meg tudják örvendeztetni őket. Az abszolút első hely még kérdéses, de az ötujjas kisgyerekkesztyű, a fűzős kisgyerekcsizma, a sokgombos kisgyerek-kardigán és a szoros nyakú kisgyerek-pulóver mindenképpen a nagy esélyesek között vannak.
Mire a mese után felöltöztették a gyerekeket és Tinta  végre kiért a kertbe, a gyerekek már építettek egy hóembert és már csak az orrát illesztgették. Marcsi szánkóján ketten is ültek várva a megfelelő igásállat felbukkanását. Tintát alkalmasnak találták. De a szánkó, amit Marcsi tavaly kapott a Jézuskától, nem így volt vele: szándékosan fékezte magát és a kanyarokban nem akart fordulni. „ Nem megy gyerekek!” – lihegte Tinta – „egyszerre csak egyet tudok húzni, mert nagyon lomha ez a szánkó!” Marcsi a szánkó védelmére kelt:”De ezt tavaly kaptam a Jézuskától!” Nem volt mese, repülnie kellett két gyerekkel is.
Holnap lesz Kata szülinapja. Valószínűleg megérezhette ő, hogy legutóbbi vendégi státusza Peti szülinapján nem volt éppen sportszerű – lévén sosem játszik vele meg ilyenek – így kitalálta, hogy az ő szülinapján viszont mindenképpen Peti lesz az egyik vendég. Holnap a szemünk előtt áll helyre az univerzum rendje, kérem alássan!

2013. január 13.

Kandikálás - 2013. január 11.


2013-01-13.
Egy szülinap mégiscsak szülinap. Adjuk meg a módját. Reggel a legfrissebb beérkezők közül rögtön öt elfelejtett ajándékot hozni, ami nem volt meglepő, hiszen a friss hó miatt a szülők fejében az első tíz helyre azonnal ilyenek kerültek, hogy „járdasöprés”, „nem fog csúszni a kocsi?”, „Tomi kesztyűje este a nagyinál maradt” stb. Mégis tele lett a szülinapos polc, ami szerencsére csak tele tud lenni szülinapokon. Meme és Tinta, az óvó nénik is segítettek kicsit, de alapvetően a gyerekek és a polc érdeme volt az egész.
Peti a kishúgát választotta egyik vendégének, aki olyan büszkén ült mellette mindvégig, hogy Tinta egyszer meg is állt gondolkodni, melyikük is  a szülinapos. A másik vendégnek Katát választotta, aki ugyan sosem játszik Petivel, sőt semmi mást se csinál vele, de olyan szép, hogy lehetetlen ellenállni neki. 
Ferkó és Tomi valami szívlágyítót reggelizhettek, mert maguktól integettek apukájuknak, ami már rég nem volt szokásuk, hiszen ők kemény nagyfiúk. Integetéskor Tomi megkérdezte Tintát:
-Na, nem látom a Fordot!
-Apa ma Forddal jött? – értetlenkedett Tinta.
- Nem, a tiédet.
- Eladtam. Most azzal a kis, koszos Suzukival járok.
-Úúú – mondta együtt érzően Tomi.
Panna bombaként érkezett (és úgy is folytatta végig), miközben várta, hogy sokszor látott szoknyáját újként dicsérjék. Meme lelkesen méltatta az ismert ruhadarabot miközbenkészítgette a szülinapi dobozkákat. Maga sem értette, miért, de ilyesféle munkákat úgy tudott a legjobban csinálni, ha legalább egy gyerek az ölében ült, egy meg a hátára hasalva leste  a készülő műveket. Legalábbis Tinta még csak így látta őt dobozt hajtogatni.
            A tortázás után végre ki lehetett menni a hóba. Öltözködés közben Béci, a legnagyobb fiú sürgette is a többieket: „A kiscsoportosok már mind elveszik a havat!” Ez megtette hatását,  Meme és Tinta nem győzték a tempót. Odakint kiderült, hogy még maradt egy kis hó és a „kiscsoportosok” hálistennek szánkót is hoztak, amit – lévén ők már bementek – kölcsön lehet tőlük venni. Dóra, az egyik legkisebb lány így újabb lehetőséget kapott, hogy olthatatlan szerelmét bizonyítsa Tominak és hosszasan húzogatta őt nagy lihegve a jobb sorsra érdemes facsemeték között.
            Ahogy szállingóztak haza a „kiscsoportosok”, úgy fogytak a szánkók. Egyre többen döntöttek amellett, hogy mégis csak hazamennek anyával. Többen megbeszélték, hogy másnap maguk is hoznak szánkót, ne kelljen már hazamenni a másik csoport miatt.