2010. november 7.

Szent Márton Ünnepe

Volt egyszer egy gazdag ember, s annak volt egy fia, akit Mártonnak hívtak. Az apja szerette volna, ha a fia sokra viszi és hírnevet szerez a családnak. Neves iskolákban taníttatta, s arra szánta, hogy főrangú katonatiszt legyen a császár hadseregében.

A fiú szorgalmasan tanult és bár szíve nem vonzotta a katonasághoz, mégis engedelmeskedett apja akaratának. És valóban pár év alatt az ifjú Mártonból derék katonatiszt lett, akit tiszteltek a katonái és megbecsülte a császár is. 




Történt az egyik esztendőben, hogy igen hideg tél köszöntött az emberekre. A szegények nehezen birkóztak meg a dermesztő faggyal, mert a kályhák sok tűzifát elnyeltek és kezüket, lábukat vastagon kellett bugyolálni.

Ám a császár jól tartotta katonáit, jól befűtöttek a kaszárnyákban és meleg köpenyt viseltek. Márton is maga köré kanyarította prémes köpenyét és úgy lovagolt embereivel a város felé. Már jó délutánra járt, amikor egy kis tanya mellett haladtak el. A jó nyíllövésre lévő házikóban már meggyújtották a lámpásokat. 




Ahogy Márton a hunyorgó fényt nézte egy csendes hangra lett figyelmes: "Segítsetek, jó emberek, mert megvesz az Isten hidege." 



Márton felemelte a kezét és intésére megállt a lovas csapat. Leszállt a lováról és kantárját a mellette álló katonának adta. Ahogy pár lépést tett az út széle felé, megpillantott egy kuporgó koldust, aki csupán pár darab rongyba volt öltözve és kilógó, csupasz bőre egészen ellilult már a hidegtől. Márton levette válláról drága, prémes köpenyét, előhúzta kardját és kettévágta. Fogta a fél köpenyt és részvét teli szívvel betakarta vele a didergő koldust. Meg sem várta, hogy a szegény ember megköszönje jóságát, visszaült lovára és elvágtatott. 



Este nehezen aludt el, de végül elnyomta az álom. Az álom visszavitte öt ahhoz a kis tanya menti úthoz, ám most a didergő koldus helyén egy ragyogó, fényes alakot talált. Márton térdre ereszkedett előtte és ö így szólt hozzá: "Márton, mikor a koldust segítetted meg, velem tetted azt." Azzal megáldotta a mennyek fényességével.

"Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek." 



A napok egyre rövidülnek, és a külső sötétség egyre inkább hatalmába keríti a napokat. Ebben az időszakban a fényt, amelyet eddig a naptól kaptunk most saját magunkban kell megtalálnunk és minden lény felé sugároznunk. A természet erői visszahúzódnak a föld mélyére, hogy aztán majd tavasszal új erővel elinduljanak a Nap felé. Ennek ellensúlyozására a gyermekek esténként lámpással a kezükben járják az utcákat énekelve, és kisebb ajándékot osztogatva. Ez az időszak előkészülete az adventi várakozásnak. Az adakozás, a szívből fakadó adás megélésének az ideje.


A lámpások az égitesteket jelenítik meg. Ezek az égi erőket szimbolizálják, amelyek az emberi lélek segítségével akarnak hatni itt a földi világban.

A Mártoni önzetlen adakozás megélése segíti, hogy minél tisztábban éljük meg karácsony misztériumát.



3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Lili!

Annyira szépen megfogalmaztad a Márton nap lényegét! Köszönöm!
Megengeded, hogy a Csillagszem W. Ovi honlapján (www.csiwe.hu) forrás megjelöléssel Tőled idézzünk?
Üdv: Lengyel Enikő

Lili írta...

Kedves Enikő!
ezt az írást,nem én írtam, hanem az egyik óvónénink, én csak bejegyeztem.:) Nyugodtan idézzetek(forrás megjelöléssel).

Névtelen írta...

Köszönjük, köszönjük, köszönjük - a lehetőséget! :)