2010. június 17.

Elfogult realitás


Én már nehezen tudom megítélni, hogy a többi oviba is mind csak ilyen gyönyörű gyerekek járnak? Biztos nem a koszorú miatt van, mert azt csak most viseltek, nyárünnepen, és akkor se jutott a felének se. Szóval nem értem. Ott ragyognak körbe, meg főleg össze-vissza, én meg mindig azon kapom magam minden nap, hogy de jó nekem. Pedig nem is úgy ébredtem.

A bábszínház mesés volt. Elvarázsolt mindnyájunkat. Még a gyerekekre is elfelejtettem volna nézni, ha nem suttyant oda Ákos egy-két nagyon fontosat néha. Akkor meg jól megnézhettem az arcukon az áhítatot. Na, az nem utolsó élmény. Nagyon hálás vagyok a fáradni nem akaró bábosoknak, hogy vállalták, hogy a semmiből csinálnak újat és nem a régiből, és mindazt, ami ezzel járt. Megindító volt a hegedűjáték, a gyönyörű bábok, meg ahogy mozogtak és a jóságos hangvételű mesélés is.

Köszönjük.

Becslésem szerint az akadálypálya is óriási lehetett, mert a gyerekek mintegy két harmadával egyáltalán nem találkoztam a hátsó kertben, ahová kötelességem szegezett. A kedvencem az volt, amikor az egyik kerekarcú rendelt nálam egy koszorút az anyukájának. Feltételei is csak annyi volt, hogy „nagyon gyönyörű” legyen. Meg kell mondjam, az anyukája eddig sem volt csúnya, de a fiavitte koszorútól már lekerült az evilági lények listájáról és felsőbb osztályba lépett.

Még nem mondtam, de nekem a nyárünnep valamiért nehéz dió szokott lenni, mert talán évvégére már beszakad a toleranciám alatt a jég, vagy mi, de valahogy mindig a fogamat szívtam. Most meg csak örvendeztem és legeltettem a szemem a többiek örömén is, amitől még inkább örvendeznem kellett.

A rendkívül gördülékeny, villámtempóban lezajlott elpakolás pedig egyenesen példaértékű volt. Mire kezdtem volna nekiállni, hogy most már komolyabban tegyek úgy mintha nagyon segítenék, mert mégiscsak…, addigra már készen is volt minden, győztem keresgélni még pár – amúgy teljesen fölösleges – tennivalót. Ezt is nagyon köszönöm, nekem ez is nagy élmény volt.

Meg egyáltalán az, hogy láthatom rajtatok, hogy közösség vagytok. Méghozzá egy remek csapat. Figyeltek egymásra, szerettek segíteni a másiknak és csak úgy is együtt lenni. Azt hiszem ezt köszönöm leginkább.

No, akkor találkozunk munkáskesztyűben!

szerző: Brigi

3 megjegyzés:

Juttka írta...

Szipogok, mint kezdő waldorfanyuka az ovisballagáson :)
Köszi Brigi, írjál méééég!

Lili írta...

ugye, hogy ugye ? :) hüpp

Ági írta...

Hát, amikor Vargosz előadta, hogy jön, jön a vihar! Csak még nem látszik! :) :) :) Pakoljunk gyorsan-gyorsan!... A kezdőpoén kétségtelenül óriási lendületet adott a pakolásnak!

A bábozás elején és végén nem volt szerepem, és tudtam nézni a ragyogó, elvarázsolt arcokat (mindenkit szemből!) - csodás, felejthetetlen élmény volt, igazán sok munkát megért! :)