2010. június 18.

Amikor mi waldorfosok lettünk,

avagy ovialapítás 1.0-tól a 2.0-ig 
2008. elején ültünk otthon fejünket fogva és teljesen meglőve… ami van, azt már tudtuk, hogy nem akarjuk, ami nagyon jó lenne, az meg nincs, vagy legalábbis nem találjuk…
Vera, barátnőm, szülőtárs, akivel egy cipőben eveztünk már akkor is, csak még nem itt és nem ilyen lelkesen , rámcsörgött, hogy a neten böngészve talált egy hirdetést a XVI. Kerületi Waldorf iskola honlapján, miszerint sok szeretettel várják a lelkes szülőket a XVI. Kerületi oviindulás kapcsán este 7 órai kezdettel. Juhhéééé, hurrrrrrrá, imáim meghallgatásra kerültek! Indul az ovi a kerületünkben! Ja! hogy a megbeszélés aznap este? Apa vidéken, nagyi nincs, sebaj, megoldjuk, mert ott kell lennünk. Este Verával mint két elsőbálozó lány, izgatottan léptünk be Az Iskolába. Az épület maga adottságait tekintve nem különbözik bármely más iskolától, de ott azonnal megindult bennem valami. A világító mécsesek, a puha selymek, a szolid mégis megkapó díszítések…. Mai napig esküszöm, hogy az egyik manó az ablakpárkányból bátorítóan rám kacsintott. Majd jött Éda, a Tündér, bemutatkozott, felkísért minket, teával és süteménnyel kínált, beszélgetett velünk és a szemünkbe nézett. Szerintem a házi készítésű sütik illata mellett varázspor keringett a levegőben, mert szépen sorban a hatásuk alá kerültem: Péter, Ági, Nojka …és a többiek…annyira sokféle , mégis egyforma ember….akkor még nem tudtam, ma már bizonyos: azon az estén hazatalált a szívem. Közösségre, családra, barátokra leltem a klasszikusnál jóval mélyebb értelemben. Akkor még azt sem tudtam, hogy ha egy ilyen közösség ekkora szívvel munkának lát, ott sziklák gördülnek, folyók térnek ki medrükből, így nagyon szíven ütött és földre terített a tény: óvoda még sehol, illetve a XVII. kerületben, és most itt nem arról beszélgetünk, mik az elvárások az oviszsák tartalmával kapcsolatban, hanem a hogyan, hol kezdjünk bele az ovialapításba kezdetű, kicsit nagyobb horderejű kérdések vannak napirenden. Megrészegülve, zsongó fejjel mentem haza, hálával mindenki iránt, hogy találkozhattam ezekkel az emberekkel. Telefonon beszámoltam a férjemnek, milyen élményben volt részem, és megbeszéltük, hogy sajnos ez számunkra nem járható út, a XVII. kerületbe nem tudunk átjárni, a kerületben ovi meg nem valószínű, hogy hamarosan lesz, hiszen egy ilyen fába az ember évekig vágdossa a fejszéjét. Majd eltelt egy hét, s nem hagytak nyugodni a belém ivódott szavak, a nyílt, lelkes tekintetek, a lehetőség, hogy Közéjük tartozzak. Kár szaporítani a szót: egy hónap múlva már lelkesen tettem meg reggelente és délben az utat a XVII. kerületbe és egyre növekvő pocakkal rohangáltam a többiekkel ingatlanokat nézegetni, ÁNTSZ-nél üldögélni, önkormányzatnál informálódni. Nehéz, gyakran kilátástalan volt a küzdelem, ilyenkor összeültünk beszélgetni /nagyon-nagyon ritkán, de előfordult, hogy már az én sütim is az asztalon illatozott/, s másnap mindig újult erővel indult a munka. 2008 őszén megnyitotta kapuit a varázslatos Tündérrózsa óvoda. Azóta eltelt két év, Veráék is, mi is rutinos waldorfos szülők lettünk, úgy járunk az oviba, mintha második otthonunk lenne, tudjuk, mit érez az, aki még előtte áll, tudjuk a válaszokat a kétkedők számára, tudjuk mit nyer, aki csatlakozik hozzánk. Tudjuk, csak az ennyire nagy dolgokat lehetetlen szavakba foglalni. Ismeritek….az puha, meleg, torkot is összeszorító, „aszembebogárrepült” érzés a szív tájékán…




Utóirat: Ovi születik 2.0 Csak azt vettem észre, hogy megint nő a pocakom és már megint rohangálok …tűzoltóság, anyagbeszerzés. Mosolyogva nézem az újak néha riadt tekintetét, hallom a bizonytalan kérdéseket és sehol nem találok magamban semmi kételyt: ITT és MOST ovi születik, ezt mindenki tudja!

szerző: Gabi

8 megjegyzés:

Manka írta...

Szia Gabi!

Valahogy pont azt éreztem én is, mikor az első szülőin részt vettünk, hogy itt van a helye a gyerkőcnek, ebben a meleg kis kuckóban. Épp ezért lehetett kicsit riadt a tekintetem, mikor a következőn azzal szembesültem hogy költözünk :-)))
Manka

Ági írta...

Költözünk, költözünk. Nagy cucc. Ide egy kis mozaik, oda egy kis villanydrót, aztán az ovi meg úgyis ott van, ahol az óvónénik, ugyebár. Angyalostul, manócskástul. De mit csináljon, akinek a legkisebb gyereke kapoot egy szép, pecsétes papírt, hogy iskolaérett? Nesze neked második otthon, nesze neked "aszemembebogárrepült", minden egyszerre zsutty ki a talpam alól? Ez nem igazság! Na erre találjatok ki valamit, mielőtt belepusztulok!
Ági

Lili írta...

még egy gyerek esetleg? vagy tartsuk vissza drága fiadat, aki titkos szerelmem. simán találunk indokokat, hogy miért kell még feltétlen egy évet ide járnia :)
de aztán már tényleg csak a szülés marad

Juttka írta...

Gabi írásáról nekem is kedves emlékek ugrottak be. Pl az, hogy lassan sikerült csak az anyukákat a megfelelő apukákkal összekapcsolnom. Áprilisban kerültem kapcsolatba az ovis bagázzsal, és csak augusztus végén esett le, hogy a Vera az Áron felesége :D

Ági írta...

Gabi!

Néztem a nyárünnepen a pocakodat, és nem mondtam, mert nagyon beszélgettél valakivel, hát most így mondom: végre megint az a kucsingabiformád lesz, amilyennek megismertelek, amilyen nekem A kucsinkagabi. :))) Na, még kicsit növeszteni kell!

ÓÁgi

Éda írta...

Nekem meg egy apukát muszáj leírnom (névtippeket küldhettek), aki életében először járt a suliban:
félórával korábban érkezett (látszik, hogy kezdő volt, minden Waldorf megmozdulásra 10 perc késéssel jönnek a rutinosok), még sehol semmi(illetve, de igen: már túl voltam a biztosíték kicsapáson a vízforralóval.)

Kértem addig nézzen körül a termekben, amíg rendezgetem a székeket, meg a sütiket :). Amikor visszajött mondta, hogy csak jelezné, hogy az egyik teremben egy kis gond volt, bezúdult egy csomó víz, de már megoldotta, szerzett felmosót és feltakarította és mindent szépen vissza is pakolt...Én meg csak pislogtam :)

Na kicsöpögtem magam, most nekiállok valami "normálisat" írni, mert több ismerősöm elolvasva a blogot kérdezte, hogy nagyszerű, hogy költöztök, de hova is? Miért is?

Lili írta...

Ha jól emlékszem ez az apuka Péter volt, ugye?

Éda írta...

Tied a felajánlott nyeremény!