2010. december 12.

A harmadik vasárnap angyala


Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. 


2010. december 5.

A második vasárnap angyala




A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

Az első vasárnap angyala




Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

Advent



Advent a keresztény kultúrában a várakozás ideje. Várakozni pedig annyit tesz, mint elkészíteni magunkat a találkozásra. Minden találkozás egy misztérium, egy kicsiben megélt szembesülés és egyesülés, melynek csak tudatunk és moralitásunk szabhat határt.
A karácsonyi szent megszületés egyben lelkünk újjászületésének is lehetőséget ad oly módon, ami csak erre az időszakra jellemző. Ezen hetek különös jelentőségét elődeink is felismerték már és advent négy hetéhez a négy archaikus erényt kapcsolták, melyekre az adott időben különösen ügyeltek.
Ha várakozunk, valamit visszatartunk, hogy a máskor elfolyó erőt tudatosan a választott, magasztos célra tudjuk fordítani. Adventkor ez különösen igaz lehet. Ha nem hagyjuk, hogy a világban tomboló, felforgató, „karácsonyi”, ördögi őrület elsodorjon bennünket önmagunktól, akkor erőfeszítéssel sikerülhet a lényeg felé fordulnunk. Érdemes figyelnünk a csendre, az egyszerűségre, a tobzódás helyett a szerény önmegtartóztatásra hajlítani, míg el nem jön az, amire vártunk.
Figyelmünk irányának segítséget adnak a már említett erények:


1. hét igazságosság ásványvilág fizikai test
2. hét mértékletesség növényvilág éteri test
3. hét bátorság állatvilág asztrális test
4. hét bölcsesség ember Én


Advent negyedik vasárnapja után van még pár nap, mielőtt elérkezne a Szent éjszaka. Ezeket a napokat pedig arra használhatjuk fel, hogy a lélek három fő területét: az akarat-, az érzelem- és a gondolatvilágunkat igyekezzünk egyensúlyban tartani.
Bizton számíthatunk arra, hogy ha bennünk megvan az igyekezet és a várakozó lelkület, kapunk hozzá segítséget is, hogy belsőnk betlehemi bölcsővé váljon, amit a Kegyelem megtisztelhet a Születéssel.
És ne felejtsük el, hogy „szeretet nélkül egy erény sem kedves Isten előtt” (Keresztes Szent János)

Mikor látom egeidet, amit ujjaid formáltak,
S onnan fénylő tekinted hold- és csillagfény formában,
Akkor kérdem: mi az ember, hogy még rá is vagyon gondod?
Hogy nézel rá türelemmel, s fiát is fiadnak mondod.


Áldott, szép adventet mindnyájunknak!




bejegyezte: Brigi

2010. december 3.

galéria

Csináltam egy "Galéria" fület. Mostantól ott lehet bámészkodni amikor csak akarunk. Felkerültek a legfrissebb képek is az ovis hétköznapokról.

2010. november 26.

Csajbuli


Tegnap este/éjszaka igazi csajbuli volt, selymet festettünk az oviban...

Mostunk...


Főztünk...







Teregettünk...










Vasaltunk...


És gyönyörködtünk :)))


Siessetek, mert hamar elkapkodják!!!

2010. november 14.

Márton nap - készülődés és ünnep

A pénteki Márton ünnepet lázas készülődés előzte meg. Csütörtök este - mi szülők összefogtunk, hogy nagy titokban előkészítsünk mindent. Színes papírból minden egyes ovisnak lámpások készültek, a kertbe kifaragott töklámpások kerültek, és csodás, illatos-fűszeres liba és manó alakú kalácsok sültek a „kemencében”. J

Az ünnep napján már 12-kor megyünk az ovisokért, hogy délutánra minden készen álljon. Öt órakor, mikor megérkeztünk, kint már teljesen sötét volt. Az udvaron elszórtan kis mécsesek világítottak és rejtekhelyeikről töklámpások vigyorogtak ránk rémisztően. Odabent sem világított más, mint sok kis mécses és lámpások. A gyerkőcök bekucorodtak barátaik mellé a székkörbe, hogy a már megszokott dalaikat az óvónőkkel együtt elénekelhessék. Majd minden kis ovis lámpással felfegyverkezve – a szülőket hátrahagyva, illetve néhány kisebb tesóval kiegészülve – sétára indult a sötétben. Míg ők próbára tették a bátorságukat, mi tüzet raktunk a kertben, úgy vártuk, hogy visszaérjenek bátor kis manóink.

A képeken csak a készülődést örökítettük meg, az ünnep hangulatát fotókon úgysem tudnánk visszaadni. Azt a sok mindent, amit itt kapnak gyermekeink - az érzéseket, hangulatokat, illatokat és ízeket magukban viszik tovább.


2010. november 7.

Szent Márton Ünnepe

Volt egyszer egy gazdag ember, s annak volt egy fia, akit Mártonnak hívtak. Az apja szerette volna, ha a fia sokra viszi és hírnevet szerez a családnak. Neves iskolákban taníttatta, s arra szánta, hogy főrangú katonatiszt legyen a császár hadseregében.

A fiú szorgalmasan tanult és bár szíve nem vonzotta a katonasághoz, mégis engedelmeskedett apja akaratának. És valóban pár év alatt az ifjú Mártonból derék katonatiszt lett, akit tiszteltek a katonái és megbecsülte a császár is. 




Történt az egyik esztendőben, hogy igen hideg tél köszöntött az emberekre. A szegények nehezen birkóztak meg a dermesztő faggyal, mert a kályhák sok tűzifát elnyeltek és kezüket, lábukat vastagon kellett bugyolálni.

Ám a császár jól tartotta katonáit, jól befűtöttek a kaszárnyákban és meleg köpenyt viseltek. Márton is maga köré kanyarította prémes köpenyét és úgy lovagolt embereivel a város felé. Már jó délutánra járt, amikor egy kis tanya mellett haladtak el. A jó nyíllövésre lévő házikóban már meggyújtották a lámpásokat. 




Ahogy Márton a hunyorgó fényt nézte egy csendes hangra lett figyelmes: "Segítsetek, jó emberek, mert megvesz az Isten hidege." 



Márton felemelte a kezét és intésére megállt a lovas csapat. Leszállt a lováról és kantárját a mellette álló katonának adta. Ahogy pár lépést tett az út széle felé, megpillantott egy kuporgó koldust, aki csupán pár darab rongyba volt öltözve és kilógó, csupasz bőre egészen ellilult már a hidegtől. Márton levette válláról drága, prémes köpenyét, előhúzta kardját és kettévágta. Fogta a fél köpenyt és részvét teli szívvel betakarta vele a didergő koldust. Meg sem várta, hogy a szegény ember megköszönje jóságát, visszaült lovára és elvágtatott. 



Este nehezen aludt el, de végül elnyomta az álom. Az álom visszavitte öt ahhoz a kis tanya menti úthoz, ám most a didergő koldus helyén egy ragyogó, fényes alakot talált. Márton térdre ereszkedett előtte és ö így szólt hozzá: "Márton, mikor a koldust segítetted meg, velem tetted azt." Azzal megáldotta a mennyek fényességével.

"Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek." 



A napok egyre rövidülnek, és a külső sötétség egyre inkább hatalmába keríti a napokat. Ebben az időszakban a fényt, amelyet eddig a naptól kaptunk most saját magunkban kell megtalálnunk és minden lény felé sugároznunk. A természet erői visszahúzódnak a föld mélyére, hogy aztán majd tavasszal új erővel elinduljanak a Nap felé. Ennek ellensúlyozására a gyermekek esténként lámpással a kezükben járják az utcákat énekelve, és kisebb ajándékot osztogatva. Ez az időszak előkészülete az adventi várakozásnak. Az adakozás, a szívből fakadó adás megélésének az ideje.


A lámpások az égitesteket jelenítik meg. Ezek az égi erőket szimbolizálják, amelyek az emberi lélek segítségével akarnak hatni itt a földi világban.

A Mártoni önzetlen adakozás megélése segíti, hogy minél tisztábban éljük meg karácsony misztériumát.



2010. november 2.

Beszokás

Lassan-lassan mindnyájan - szülők és gyerekek - belerázódunk ebbe az új helyzetbe, ahol drága csemetéink első önálló lépéseiket teszik meg a világ felfedezése és meghódítása felé! :) Néhányan megosztották velünk tapasztalataikat és érzéseiket az első ovis napjaikról, beilleszkedésükről ebbe az igazán befogadó közösségbe!

Gitta - Maja és Brúnó anyukája

Mi egy picit speciális helyzetben vagyunk, mert egy vegyespáros ikerpárral szokunk be, annak előnyeivel és esetleges hátulütőivel együtt. Maja egy nyitott cserfes kislány, kicsit talán dominánsabb és kettejük közt, érthetőbben beszél, könnyebben barátkozik, Brúnó egy kicsit visszahúzódóbb szemlélődőbb típus.

A beszoktatásról és a napirendről dióhéjban:

Reggel 8 és fél9 között érkezünk meg.

10-fél11-ig szabad játék van, ami azt jelenti, hogy az óvónők valamilyen tevékenységet csinálnak, előkészítik a kenyérsütést vagy ajándékot készítenek az aznapi szülinaposnak stb., ehhez kapcsolódhatnak a gyerekek ha akarnak de egyébként szabadon, irányított játék nélkül zsibonghatnak, játszhatnak.

Fél11-kor körbe rendezik a székeket és kezdetét veszi az úgy nevezett "székkör", amikor mondókáznak, énekelnek, készülnek az aktuális ünnepre.

Majd jön a többi kötöttebb foglakozás.

A székkörön már nem maradhat szülő, vagyis ekkor vagy ott marad a gyerek egyedül és marad egész az végéig, kb. délután 1-fél2-ig, vagy hazamegy a szülővel. Első nap mindenféleképp csak a székkörig maradhatnak a beszokó gyerek, második naptól már választhat.

Brúnó és Maja kicsit bátortalanul kezdte felfedezni az ovit, a játékokat és főleg egymással játszottak. Ők azt hiszem elég lazák és nyitottak, egy új bébiszitterrel negyed óra ismerkedés után zokszó nélkül otthon maradnak hármasban, de be kellett látnom, bele se gondoltam, hogy ez jóval nehezebb pálya lesz nekik. Ugye ez egy vegyes csoport és a nagyobbak már ismerik egymást, részben leosztott, részben a tavalyi nagyok távozása miatt most újraalakuló hierarchikus renddel. Látható volt, hogy vannak bandák. Mind a fiúknál, mind a lányoknál. A fiúk pl. bunkert építettek maguknak az asztalok alá. Brúnó is szeretett volna bemenni és odajött hozzám, hogy segítsek elintézni, mondtam, kérdezze meg ő, hogy bemehet-e, mire a nagyfiúk részéről egyértelmű nem volt a válasz, amibe kénytelen volt beletörődni, mivel én nem akartam beleszólni jobban a dologba. Egyrészt, mert nem fair a felnőtt hatalmi helyzetéből megoldani egy ilyen konfliktust, másrészt, meg azt hiszem azzal konzerválom azt a helyzetet, hogy szüksége van rám az oviban. Az ilyesmi helyzeteket neki kell egyedül megoldania és még csak nem is pár napos folyamat lesz ez…

A nagyobb lányoknál hasonló jelenet játszódott le. Kis székekkel leválasztottak maguknak egy sarkot és nem engedtek be oda senkit, azzal a felkiáltással, hogy oda csak az mehet be, aki tudja a jelszót!

Szóval itt nemcsak arról van szó, hogy én elmegyek és otthagyom őket, mert az megy, hanem hogy elmegyek és otthagyom ebben a teljesen ismeretlen rendszerben, kvázi oroszlánbarlangban őket.

Persze a ő beszokásukkal párhuzamosan én is beszokom.

Több szempontból is természetesen, mindenkinek új az egész napirend, meg rajtam is átmosódik a rengeteg élmény, de a szülők közösségébe is.

Nagyon kellemes meglepetés számomra, hogy mindenki nagyon kedves, szinte már vártak minket, "ááá, Te vagy a Brúnó és a Maja anyukája!"... a gyerekek is meséltek otthon róluk, és már olyan kedves, nyitott beszélgetéseken vagyok túl, amikre őszintén szólva nem is számítottam.

Mindent összevetve jól haladunk, én pedig rettenetesen büszkén nézek az én már óvodás nagy gyerekeimre!

Gitta teljes írását a beszokásról itt olvashatjátok:

http://brunomaja.blogspot.com/2010/09/mar-ovodasok.html

Évi - Kamilla anyukája

Kislányunk, Kamilla, érzékeny, zárkózott kis egyéniség. Idegen közösségben lassan oldódik, kicsit gyámoltalan, vagyis első gyermekként magán viseli a kezdő, aggódó szülők valamennyi ballépésének következményeit :) Mindezek mellett nagyon várta az óvodát, már nyáron kifogásolta, hogy zord szülőként "nem engedjük" őt oviba.

Elérkezett az első nap. Apuka, anyuka, kistestvér és Kamilla négyese indult "beszokni". Mivel az utolsóként beszokók közé kerültünk, az óvodába érve majd' teljes gyermeklétszámmal találtuk szembe magunkat, illetve még pár szülővel, akik ugyanabban a cipőben jártak, mint mi, vagyis gyermekük aznap kezdte az óvodát. Az óvónők kedvesen üdvözöltek bennünket, majd hagyták, hogy felfedezhessük magunknak az óvoda minden zegét-zugát. Nagy könnyebbséget jelentett, hogy a 14 hónapos kicsit sem kellett otthon hagyni, így végül mindannyian bevonultunk a csoportszobába. A szülők megfigyelő álláspontot vettek fel, a gyerekek játszani kezdtek. Kamilla rögtön a babasarokba vonult, megragadott egy babakocsit, majd tologatni kezdte. "Ez jó jel- gondoltam magamban- bátran elindult játszani! De jaj, valaki kirángatta a kezéből a babakocsit, és most indul hozzám a sérelmével! -rémüldöztem. Mi lesz most? "Rövid segítő tanács után visszaszerezte játékát, majd odajött hozzám:

- Anya, mikor maradhatok egyedül az oviban?

- Kamilla, kicsikém, az óvodában mindig itt lesz a többi kisgyermek, együtt fogtok játszani.

- De anya, én úgy szeretném, ha ti nem lennétek itt!

Döbbenten ültem. Mindez kb. a 15. percben történt. A gyermek beszokott...

Az én gyámoltalan, mindentől félő kislányom úgy érezte, nincs már szüksége a mi jelenlétünkre, egyedül birkózik meg a feladattal. Minek köszönhető ez? Talán a nyári munka, ahol - utolsóként bekapcsolódva- együtt szépítgettük az óvodát? Talán az egyik ilyen alkalommal a játszótéren szerzett barát megérkezése? Talán az óvónők semmit sem erőszakoló, derűs jelenléte? Talán a gyönyörű óvoda, a színek, a természetes játékok? Talán...

Vagy Kamilla egyszerűen csak hazatalált.

Manka - Frici anyukája

Mivel a nyári munkák alatt a fiúk megismerhették a közösség nagy részét – óvónőket, szülőket és persze a leendő ovistársakat – Frici úgy ment az első „hivatalos” napján az óvodába, hogy már tudta, mi hol van, mit merre talál. Egy már ismert közegbe érkezett, ismerős arcok közé. Úgy érzem, első pillanattól magáénak érezte a helyet, vidáman köszönt el tőlem a második nap, és kijelentette, hogy simán ráérek majd délután érte menni. Ez azóta is így működik J

A röpke három hét alatt –mióta OVIS nagyfiú - szerzett számos barátot, részt vett egy bátorságpróbán, lovaggá ütötték, egyszóval kinyílt előtte egy másik - anya felügyelete nélküli J - világ. Nehéz megszokni, hogy nincs itt velem, nem tudok minden percéről, csak amit nagy kegyesen olykor elmesél az oviban történt eseményekről. Nehéz tudomásul venni, hogy amikor érte megyek, nem ugrik a nyakamban, hogy végre megjöttem, hanem inkább még maradna… Nehéz elfogadni, hogy megkezdte a saját kis társasági életét, nélkülem. De a bizonyosság, – amit már az első szülőin éreztem – hogy Fricinek itt van a helye segít, hogy a saját útjára engedjem a fiamat! Ez nem csak neki, nekünk szülőknek is óriási lépés.

2010. október 24.

Hivatalos megnyitó - szösszenetek

Óvodánk hivatalos megnyitója családias légkörben, illusztris vendégekkel és sok finom falattal megkoronázva zajlott!

Néhány gondoltat a szülői közösség résztvevőinek szemszögéből:

„tök jó, hogy átjöttek a szemben lévő oviból! 3-an !
És volt Csomor Ervin és az elmaradhatatlan ÁNTSZ :)
Finomak voltak a kaják, profi volt az ajándék és a szóró lap. És jó hogy ott voltam, mert megtudtam, hogy az öltöző fogasait Betti szabta ki, pedig azt hittem egy asztalos...”
G.É.

„Nemcsak hogy átjöttek az oviból, hanem nagyon lelkesek is voltak, tényleg nagyon örültek a meghívásnak, tetszett nekik, a hasonlóságokat emelték ki a két ovi közt, gyűjtötték az ötleteket, és azt mondták, hogy remélik, hogy mi sok kerületi gyereket szeretnénk fogadni.
Csomor Ervin beszédéből nekem a szívesen látott kerületi sokszínűség maradt meg és hogy járdát ígért nekünk :)
Áron is nagyon jól beszélt, meg Gabi is :) ...és Frici gyerekei is cukik voltak, amikor Áron beszéde közepén felismerték a kivetítőn folyamatosan futó slide-showban az apukájukat, és efölötti örömüket mindannyiunk tudtára adták - ő a mi saját apukánk! - felkiáltásokkal emelve az ünnep fényét.
Vera gyönyörűen énekelt.
Az öltözőfogasokat én sem tudtam, hogy Betti szabta, tegnapig :) „
R.G.

„Szerintem nagyon családias, hangulatos kis megnyitó volt. Nekem nagyon átjött, hogy mindenki, aki ott volt, nyitott szívvel és érdeklődéssel érkezett. Minden süti isteni volt, természetesen nem volt olyan, amit ne kóstoltam volna… még egyszer köszönjük mindenkinek a sok segítséget, angyalkákat, szórólapot, időt, energiát….”
K.G.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki részt vett az ünnepségén!


További képek hamarosan….


2010. október 23.

Szt. Mihály időszak az óvodában

Szeptember végén beköszönt az őszi nap-éj egyenlőség és Szent Mihály ideje.
A fény és a sötétség egy röpke időre egyensúlyba kerül, hogy azután elkezdődjön a külső sötétség uralma, amikor a belső fényből meríthetünk erőt. A hagyomány szerint Szent Mihály napján fizetik ki a pásztorokat és fogadják fel a következő évre az újakat.
Szent Mihály bibliai és hagyománybéli alakja a gonosz legyőzője, a mennyei seregek vezére, a meghalt lelkek kísérője, aki leméri az emberi életünk tetteit.
Tőle várhatunk segítséget belső én-erőink, erényeink megacélozására.

Az óvodánkban ez az időszak a magból kikelt búza és az abból készült, életet adó kenyér ünnepe és a bátorságé, amit szentmihályi erők hívnak életre a lélekben.
A gyermekekkel a délelőtti székkörben a búza történetét játsszuk el a magocskától a napérlelte kalászon át a kenyérig. Az évszakasztalon mérleg van, amely az egyensúlyt szimbolizálja a sötét-világos, a jó-rossz, a fent és lent között. A mérlegbe minden nap egy-egy kavicsot helyeznek a gyerekek, s így próbálnak egyensúlyt találni a két oldal között.

Az ünnep napján délelőtt az ovisok Bátorságpróbán vesznek részt. Miután túljutottak a "barlangúton" és az egyensúlypróbán, kereshetnek maguknak egy fényes, piros almát egy nagy levelekkel teli kosárban. Majd királyi palástot kapnak, koronát és egy lovagi karddal hős lovaggá avatjuk őket, a büszkén mosolygó kis vitézeket.

Délután a szülőkkel közös ünnepen a gyermekek gyümölcsökkel teli kosarakat hoznak. Együtt "megmutatjuk" a szülőknek, nagyiknak és a tesóknak a búzamag történetét. Ezután hálát adva a Földnek és a Napnak az egész évi termésért a Bőségasztalra rakja minden ovis a gyümölcseit.
Így készülünk az aprókkal az ősz, a tél hidegére és sötétségére, hogy odabenn meggyulladjon a láng, amely fényt és meleget ad.



bejegyezte: Betti

2010. október 11.

Hivatalos megnyitó

hát ez is eljött:)

2010. október 19-én kedden, délután 4 órakor (16pm) lesz a Tündérrózsa Waldorf Óvoda hivatalos megnyitója.

Nem, nem a gyerekeknek. Ők már több mint 6 hete melegítik, lakják a teret.
Most azokat hívtuk meg, akik nélkül nem lett volna. Köszönjük itt is!

2010. szeptember 7.

Megvan az engedély, hurrá!


Ez nem olyan szép és izgalmas kép, mint az előző bejegyzésben láthatóak, de szívünknek igen kedves!

Azért egy kis mese kívánkozik mellé:

Jutka 2-re bement az önkormihoz, mi sok gyerekkel játszóztunk.
Eltelik egy óra, Jutka sehol. Persze kezdődött az agyalás, mi lehet? Vészforgatókönyv...
Aztán Ági helyrerakta a kezdődő pánikot egy perc alatt: " Csajok, csak pozitívan, küldjük a jó rezgéseket..."
5 percen belül megjelent Jutka az utca végén. Ránk se nézett, totál el volt gondolkodva/zombisodva. Mi meg összenéztünk: Jesszus, most mi van!?
Mikor hallótávolságba került, elkezdtük kiabálni:
- Nnnaaa, mondj már valamit! Mi volt?
Jutka egy laza félmosollyal:
- Itt van a táskámban, megkaptuk, tök sima volt. Csak ki kellett nyomtatni és aláíratni, azért tartott ennyi ideig."
- Hurráááá, yuppie, de legalább integessél már messziről és ugráljál örömödben!
- De én tudtam, hogy sima lesz, most mit izgultatok?!

Juttka megjegyzése:
semmi pókerarc, napok óta egyre fokozódó transzban élek, aminek méltó betetőzése volt az hosszas várakozás a folyosón, az egyforma ajtók között papírokkal mászkáló hivatalnokok közt (náha egy-egy megkérdezte, kire is várunk :)). Tiszta orosz kritikai realisták.
A zombi mód meg nehezen oldódik, a játszira visszafelé menet lélekben az oviszsák tartalmát pakoltam (edig addig rá se mertem gondolni :))
A tantusz meg csak este fél 9 felé kezdett leesni, és végre aludtam egy jót!

Bejegyezte GVera és Juttka

2010. szeptember 5.

Ilyen volt helyett, ILYEN LETT


egyszerűen nem tudtam szelektálni, nézzétek diavetítésként. biztos nagyon szentimentális hangulatban vagyok, de kb a könnyeimmel küzdök a meghatottságtól.


Gitta, köszönjük a képeket!

Végre itt lehetünk


Mi újak vagyunk. Végre itt lehetünk. Pont tegnap éjjel, lefekvés előtt azon gondolkodtam, hogy ha már ennyire meg vagyok hatódva, hogy a Tündérrózsás szülőkhöz tartozhatom, tán meg kéne írnom. Ami igazán visszatartott eddig, hogy menthetetlenül szirupos lenne/lesz. Bocs. Aki nem bírja a Holywoodi hepiendes sztorikat, lapozzon.

Csapongó gondolataim pontokba szedve:
- Nagy ajándék nekem ez az építkezés, meglehetősen feszengő énem minden gátlást levethet, hiszen minek izguljak a szülőin, hogy biztos rosszul öltöztem, hogy hű milyen a hajam, hogy ki mit gondol rólam, stb, amikor láttam én már kedves szűlőtársaimat sittesebbnél sittesebb gúnyában, poros, szöszös, festékes frizurával, csatakos-lelkesen törmeléket hordani/csiszolni/kertépíteni/takarítani... Bár jó sokat fizettünk érte, de csúcsminőségű csapatépítő tréning előzte meg az évkezdést. Gátlástalanul csapattag lehetek. Soha nem éreztem ilyet, és most lubickolok benne. (Bevallom, a tavaszi szülői előtt még rettenetesen izgultam, Ágitól érdeklődtem is előtte, hogy milyen ruha is illik, milyen legyen a fejem, és két megszólalásomat traumaként éltem meg, hogy mostaztán már az óvónéni is tudja, hogy gáz vagyok. Bíztam józan ítélőképességében, hogy a gyerekeknek azért ad egy esélyt.)
- Hasznos tagja lehettem egy csoportnak. Bármit csináltam, előre vittem a közös ügyet, veregethettem a vállam, napi sikerélmény lehetett minden lefestett ablak, hivatallal aláíratott papír, de akár a reggeli kulcsátadás, vagy egy ötletelő e-mail is. Emberek milliói próbálják elhitetni magukkal, hogy a társadalom hasznos tagjai. Én meg lefestek egy ablakot, és tádám, jön az érzés :-). Önértékelésem megugrott, zseniális terápiás nyári program.
- Imádom a gondolatot, hogy a gyerekek nem belecsöppennek egy tutiba, hanem látják a munkát mögötte. Fogalmuk lett dolgokról. Házépítésről, csoportmunkáról, hatóságról. Pesze azért ők legjobban a földet terítő munkagépet élvezték, no és a konténerszállító autót. (2 fiú)
- Soha életemben nem éreztem még ilyen őszinte elfogadást, mint amit itt MINDENKI részéről érzek. Komolyan mondom, itt úgy árad a szeretet, hogy például a szülői után nem kifacsarva, a diplomáciai köröktől tompán (ez az előző ovinkból való emlékem), hanem valami szeretetbombaként repültem haza, magam is meglepődve. Imádtam a világot, benne az embereket, és csodáltam az nagy jó dolgomat, hogy ilyet kaphatok. Teljesen hihetetlen a szitu, de igaz. (Jelentőségét tekintve ennek kellett volna lennie az első pontnak, de nem biztos hogy laikus olvasó elhinné, hiszen nem lehet az ilyet csak úgy elképzelni, ezért hát könnyedebb kezdés mellet döntöttem.)
- Soha ilyen nyugodt nem voltam (tulajdonképpen soha nem voltam semennyire nyugodt) afelől, hogy a helyünkön vagyunk családilag. Hét éve görcsölök, hogy Ábellal mi legyen, hogy legyen, s nem találtam olyan helyet, ahova nyugodt szívvel engedném. Ahol tudtam volna, hogy őt látják, úgy, ahogy van. Most meg hátradőlhetek, s úgy pipálok. Sebezhetetlen vagyok, meghatott, és boldog. Értelmet nyert az összes eddigi szívásunk. TAlán akkor nem értékelném most ezt a kiváltságos helyzetünket. Nem tudom elmondani mennyire hálás vagyok ezért Neked, Tündérrózsa óvoda.
- Sokan pszichiátert fizetnek a lelki békéjükért, hát mi oviépítést szponzorálunk, s ha nem is minden percben ismerjük ezt fel, de még örülünk is neki :-)
- Rövid összefoglaló: adunk, adunk, kapunk, kapunk, kapunk, kapunk...
Nagyon szépen köszönöm,

v


bejegyezte:  Sz.Vera

2010. szeptember 4.

Az Újaknak


Szerdán volt az első szülői est az új oviban.

Nálunk a szülői estek nem "tipikus" waldorfosak, amennyiben nincs az elején közös ének, játék, lelki ráhangolódás. Mégis, ahogy (bő negyedóra késéssel) beléptem az új csoportszobába, a hatalmas teret betöltötte valami megfoghatatlan, szinte mindenki ott volt. Nemcsak testben, hanem tettrekész figyelemmel, segítő odafordulással és mindenekelőtt feszült, érdeklődő várakozással, hogy milyen is lesz most ez az Új. A legtöbb új családból mindkét szülő eljött, és mivel most nagyon sok beszokós gyermek van, nagyon erősen érezni lehett azt a törékeny aggodalmat, amit a szülő érez, amikor rábízza a gyermekét két vadidegenre, hogy édesanyaként mellette álljanak a család melegéből a nagyvilágba vezető hosszú út legelső lépésénél.

Kedves Újak, amióta ide cseppentetek közénk, egyfolytában csak kérünk. Kérünk pénzt, időt, munkát, segítséget, és megint csak pénzt. És Ti adtok, adtok, és megint csak adtok, ki-ki ereje és tehetsége szerint. Hihetetlen szerencsésnek tartom magunkat, hogy egyszerre ennyien találtatok meg minket, enélkül nem jutottunk volna idáig. Mostantól az ovin a sor, hogy adjon, adjon, és megint csak adjon Nektek. Szívemből hiszem, hogy így lesz.

Várakozás

Ez a cím sokmindent takarhat. Igyekszem pozitívan gondolkodni, de igencsak el vagyok keseredve.

Az engedélyező hatóság pénteki látogatása rosszul alakult. A Művelődési Ügyosztály munkatársai a befejező aprómunkák kellős közepébe cseppentek. Jórészt ennek betudhatóan ovinkat gyermekek fogadására alkalmatlannak találták.

A hiányolt dolgok már aznap fel is kerültek a falakra - Betti az elmúlt két hétben tökéletes asztalosinassá képezte át magát, fűrészel, farag, csiszol, pácol rendületlenül, és ha befuccsolunk az ovival, könnyen elhelyezkedik a bútorasztalos szakmában. Iszonyatosan sok munka van, és nagyobb erőket jellemzően csak hétvégen tudunk felvonultatni (hétközben apukák dolgoznak / anyukák 2-3-4 kisgyerekre vigyáznak és/vagy dolgoznak). Szóval polcok, törölközőtartók, fogasok helyükön, ezen nem múlik.

Van viszont egy koncepcionális probléma is, nincsen tornaszobánk. Az illetékes ÁNTSZ elfogadta, hogy a gyermekek testnevelési foglalkozása elfogadott pedagógiai programunk szerint az euritmia, mely a csoportszobában zajlik. Az építésügyi hatóság álláspontja alapján egycsoportos óvoda esetén nem kötelező a tornaszoba (MSZ24203 építésügyi szabvány). A végső engedélyt kiadó hatóság, a Művelődési Ügyosztály azonban a 11/1994-es MKM rendelethez igazodik, mely - a velünk bajlódó közoktatási referens asszonyt szabadon idézve - minden intézményalalpítással foglalkozó Bibliája kell legyen. És ez a jogszabály fenntartótól és pedagógiától függetlenül előírja az óvodák számára a tornaszoba meglétét.

Tehát kevés a helyiség. Ezen nem tudunk változtatni. Szerencsére Bibliánk, a "Rendelet" 54-es paragrafusa szerint

(9) A tornateremre vonatkozó előírások megtartása nem kötelező, ha a gyermekek, tanulók számára aránytalan teher és többletköltség nélkül más nevelési-oktatási intézménnyel, illetve sportolásra alkalmas létesítmény üzemeltetőjével kötött megállapodás alapján biztosítható e helyiség használata.

Ez jó, ilyen szeződésünk van, az ovisok használhatják a Rákosmenti Waldorfsuli tornatermét. Két éve, amikor alakultunk, ugyanis szembesültünk már evvel a problémával. Így elég, ha benyújtunk hétfőn a Művelődésügyre egy nyilatkozatot arról, hogy az iskolával a tornaterem használatára két évvel ezelőtt öt évre kötött szerződésünk továbbra is érvényben van. Evvel eleget teszünk a jogszabályban előírtaknak, (többféle hivatalos papír aláírása után) érvénybe lép az új helyre vonatkozó működési engedélyünk, és kedden kezdhetünk.

Nem új ez a helyzet. Az engedélyezési eljárás során, a különböző hivatalok, hatóságok taposómalomszerű körbejárása, körbetelefonálása közben kínos rendszerességgel újra és újra, nagyjábók kéthetente kiderül, hogy nem kaphatunk működési engedélyt. Aztán valahogy mindig találtunk valamilyen megoldást, ami megfelel az előírásoknak. Ezt most azért írtam le ezt ilyen részletesen, hogy lássátok, az évek óta lakatlan szeméttelep / szervízház / álmaink Koós Károly stílusában épült oviépületének feltupírozása mellett mivel is telt a nyarunk.

De most ez más. Ebben a körben már más a tét. Egy csoportnyi ovis nem mehet hétfőn oviba, húsz család szögön lógva várja, hogy hétfő délután felbukkan-e valami újabb akadály. Én meg töröm a fejem, mit tehettünk volna máshogy, hogy ez ne most derüljön ki.

Próbálok pozitív lenni. Csak olyan nehéz, amikor bárki, aki hatósági ellenőrzésre beesik, fanyalgogva néz körül, hogy ez sincs meg az sincs. Most megvannak a fogasok, polcok, de aki mondjuk a szemközti önkormányzati ovi épületéből sétál át, ami nyolcvan éve egyfolytában oviként funkcionál, annak hiába vinnyogjuk egyre fáradtabban, hogy könyörgöm, 11 hete megkaptuk egy épület kulcsát, ahol újra kellett szerelni a teljes villamoshálózatot, az udvar kétharmada szolid beton volt és talicskaszám hevert a hibás kisgépalkatrész, stb, stb.

Kifacsartuk magunkat, ennyik voltunk, ezt sikerült a bő két hónap alatt. Számunkra ez AZ OVI, ahová hétfőn vinni készültünk a gyerekeinket. Ha ez nem elég, én úgy érzem, nem rajtunk múlott.

Kérlek várakozzatok velünk hétfő délutánig.

2010. szeptember 2.

Ilyen volt, ilyen lett

a csoportszoba


a végső fotót kb hétfőn hozzuk.

az előtér, társalgó és konyha



a mosdókról, az óvónőiről, az öltözőről máskor hozok képet.
és jönnek majd fotók a ténylegesen kész állapotról is. azokon a képeken már nem lesznek dobozok, meg zsákok, és különféle a költöztetők által spontán lerakott tárgyak.

hétfőn nyitunk

komoly tartozások halmozódtak fel itt a blogon.
olyan mintha behalt volna az egész, mintha irreálisan nagy vállalásunk tényleg dugába dőlt volna
DE NEM!!!
minden szorgos kezünket és építő energiáinkat az ovira fordítottuk, meg néha azért elmentünk nyaralni is, hogy a gyerekeknek is legyen nyár(na jó, meg nekünk is).

Nem tudom a kedves blogolvasónak milyen lehetett a nyár folyamán a képe az egészről, de nekem egy elég kaotikus se eleje se vége valami érzésem volt.
Ha az ember odament a helyszínre, márpedig ovis szülőként gyakran tette ezt, akkor bármennyit is dolgozott ott, mindig romhalmazra érkezett és úgy is ment el. 

Aztán egyszer csak a sok láthatatlan munka eredménye mégiscsak átlépett a látható világba.

Az egyik nap pár lelkes apuka nagyot markolt és kiírtotta a felesleges növényzetet a kertből. Én egy kicsit sajnálkoztam, mert hát mégiscsak növények, de be kellett látnom, hogy nem azok a fajták, ami egy oviudvaron eltűrhető. Hatalmas gaz és egyéb dzsungelre kell gondolni, ahova ha egy gyerek bemegy (és ugye bemegy) akkor nincs az az óvónéni vagy szülő aki látja hogy mi történik odabent.
Nos apák nekiláttak és az eredmény valami elképesztően hatásos lett. A tér kb a kétszeresére nőtt.
Nálam valahol itt fordult át a dolog reménybe.

Innentől kezdve, folyamatosan jöttek az olyan történések, amik mind, mind ilyen hatalmas és látványos változást hoztak.
A másik kedvencem az volt, amikor már lekerült az aljzatbeton.
Mert azért képzeljétek csak el, amikor az óvoda különböző helységein mindenféle árkok vezetnek át heteken keresztül. Mindenhol csak félig vagy egészen levert, letépett burkolatok, a falban hatalmas lukak és repedések és sitt és sitt és sitt mindenütt. És akkor egyszercsak az egyik reggel, eltűnt az árok és egy gyönyörű sima szabályos sík felületet láttál. Lehengerlő volt.
Aztán jöttek a festők. Eredetileg mi szülők festettük volna az ovit, de az épület hatalmas, a belmagasság naaaagy a munka pedig nem kis szakértelmet kívánt a falban található lukak száma miatt.
Ez mind nem lett volna elég érv, ha nem találunk a Rákosmenti Waldorf iskolában egy szülőt, aki éppen ilyen munkát keres.Mindenki jól járt. Mi meg csak ámultunk a gyors és nagyon nagyon látványos munkát látván.
Ugyanez történt a vizes helységek burkolásával is.
Egy kis megbicsaklás azért mégiscsak kell, így a vége előtt. Egy óvodát ugyanis engedélyeztetni is kell, az pedig nagyon nagyon sok papír és engedély megszerzésével jár.
Mikor az önkormányzat képviselői először kint jártak, hát bizony nem voltak annyira elájulva a látványtól mint mi. Naná, hogy nem. Ők nem bontottak falat és burkolatot  hetekig, nem pakoltak sittet, nem festettek ablakokat és főleg nem nagyon látták honnan indultunk. Ezért nem is nagyon káprázott a szemük a csodálatos sík aljazatbetontól. Az önkormányzat(megjegyzem teljesen jogosan) óvodát szeretett volna látni itt, mielőtt engedélyt ad rá. Nem nagyon látta, képzelődni meg nem akart. Ha jól emlékszem ekkor még a vizes helységek burkolása nem volt meg.
3 nap haladékot kaptunk, hogy látványosan óvodává fejlődjünk. Ez a három nap, nem volt más mint az augusztus 20-i hétvége. Nos mi így ünnepeltünk.
Egyetlen hétvége alatt, minden burkolva lett, helyükre kerületek a kis wc-k és mosdók, van folyó hideg és melegvíz, lettek lámpáink, az ablak és ajtófestést majdnem befejeztük, a kertből a hatalmas, már kitépett növényhegyet eltüntettük. A kertbe egy hatalmas hegybe lerakott termőföldet elgereblyéztük, áthoztuk a régi kertből a kerti játékokat... és még kitudja mi minden.
A hatás meglett, MEGKAPTUK A SZAKHATÓSÁGI ENGEDÉLYT!! HURRÁ HURRÁ HURRÁ!!!

Még egy pecsét hiányzik az engedélyünkről. Az utolsó szemlénk holnap reggel lesz. Jöhetnek a drukkok.
Addig ma, takarítás takarítás takarítás.....

Tegnap volt az első szülői estünk. Szinte mindenki ott volt. Nagyon jó volt így egyben látni a csapatot.
Sajnálom, hogy nem volt nálunk fényképezőgép.

megpróbáltam összeszedni pár ilyen volt - ilyen lett képet.

kert ahogy kaptuk


dolgozunk rajta:

ahogy most néz ki:

a jövő(a kép most készült a kertben, és terv szerint ez a vonal teljesedik majd ki az egész területen)



hogy ne nyúljon végtelenre ez a bejegyzés, na meg hogy elküldjem végre, a többi képpel egy külön posztban jelentkezem

2010. július 29.

Tudósítás

az új ovi udvarán épp törik a betont, most indul a második kocsi a lerakóba. (sztem még lega. kettő lesz)

közben a zöldhulladékot (1.5 teherautónyi) is sikerül elvitetni a Főkert komposztálójába 10e Ftért.

Betti meg közben csempát vesz Gabival a Bricoban

festő a mosdót gletteli 

Erika épp most mázolta le, ami elő volt készítve...

hajrá Tündérrózsa!


bejegyezte: Juttka

2010. július 26.

Hogyan készítsünk tündért

Mert tündérekre szükség van! Nekünk meg aztán tényleg.
Az ablakhadművelet erősen nyúlik mint a rétestészta, mi azért hősiesen helyt állunk. Rengeteg ablakunk van, ami nagyon jó, de most valahogy sehogy se akar elfogyni. Csak csiszolunk és csiszolunk és csiszolunk, alapozunk meg alapozunk meg alapozunk és festünk meg mázolunk.
Elkél a segítség. Mondjuk valami  jó tündér meghinthetne minket egy kis varázsporral. Ha a hígítószag helyett virágillatot érezhetnénk.... vagy egyszerűen csak maguktól ragyognának fehéren a még hátralévő ablakok....
hm hm

szóval ott tartottam, hogy készítsünk tündért! gyapjúból. ha igazán odatesszük magunkat talán idehívja a barátait és még ablakunk is lesz. ragyogó fehér, varázslatos:)


amire szükségünk lesz:

- natúr és színes szalaggyapjú(olyan mint a kártolt gyapjú, csak sokkal simábbra van fésülve és sokkal hosszabb gyapjúszálakból áll)
- pipatisztító drót (hobbyboltban vagy dohányboltban kapható)
- nemezelő tű



1. vágjuk a pipatisztító drótot kb. 13-14 cm hosszúra és hajtsuk be a két végét, hogy ne legyen szúrós.
Hasítsunk egy vékony hosszú csíkot a natur szalaggyapjúból és szorosan tekerjük be vele a pipatisztítót, úgy hogy a végén se látszódjon ki semmi a drótból.
Ez lesz majd a tündérünk két keze. A drót két vége a kézfej. Fontos hogy a két vége szép sima legyen és nagyjából egyforma.
Ha ezzel megvagyunk, válasszunk egy színes gyapjút. Olyat amilyenre a ruha ujját szeretnénk. Ezzel is tekerjük szorosan körbe a már gyapjús drótot, de úgy hogy a kéz két vége kimaradjon.  Figyeljünk, hogy a ruhaujj szegélye határozott legyen.






2. fogjunk egy kb 30-40 cm hosszú vaskosabb(5-6cm széles) gyapjúcsíkot és kössünk csomót a közepére. Húzzuk meg jó szorosra, de vigyázzunk hogy a gyapjú ne szakadjon el.




3. ez a csomó lesz majd a tündérünk feje. fogjuk a tenyerünkbe és hajtsuk majd simítsuk rá az egyik oldalán kilógó gyapjút. Fogjuk össze a gyapjúkat szorosan a csomó alatt. Válasszunk el egy vékonyka szálat, de ne szakítsuk le teljesen. Ezzel tekerjük körbe szorosan a csomó alatt. Addig tekerjük amíg el nem fogy a szál a kezünkből, a végét pedig egyszerűen simítsuk rá mintha még folytatódna a szál.



4. most van már egy fej,amihez egy nagy gyapjú "szoknya"kapcsolódik. bár a csomó alatt szorosan betekertük, a kilógó rész még könnyedén ketté választható. Válasszuk ketté és helyezzük a két rész közé a már előre elkészített kezet, majd épp úgy mint a fejnél, egy keskeny szálat elválasztva a többitől tekerjük körbe a kéz alatt is a kis csomagunkat. Ez lesz itt a dereka. Az alap tündér kész, de hogy tényleg tündérnek nevezhessük pár finomításra még szükségünk lesz.



5. Most válasszunk megint a színes gyapjúból. Ez lehet ugyanolyan színű mint amit a karokra tekertünk, de lehet másmilyen is. Két kb 1cm széles vékony gyapjúcsíkot veszünk. A hosszuk kb akkora legyen mint a natúr gyapjúcsíké, de nem baj ha picit vagy sokkal rövidebb.
Most több variáció is van hogyan öltöztetjük ezekbe a csíkokba a tündérünket.
a) az egyik és a másik csíkot is átvetjük a tündér vállán, úgy hogy elöl és hátul is ferdén keresztezzék egymást a derékrésznél, majd egy választott színnel(ez lesz az öv) körbetekerjük és ezzel rögzítettük is a ruhát.
b) ugyanúgy átvetjük a két csíkot a két vállon, de csak hátul keresztezzük, elöl mint egy enyhén nyitott köntös egyenesen mennek le a csíkok (ilyen a képen látható tündér ruhája: bal oldalon az eleje, jobb oldalon a háta látszik)

persze még számtalan variációban tekergethetjük a mindenféle színes csíkokat öltözet gyanánt, bízzuk a fantáziánkra bátran!



6. Most, hogy már ilyen szépen felöltöztettük, tündérhez méltó hajra is szüksége lesz kedves teremtményünknek. Ehhez valami hajszínű gyapjút válasszunk. A sárgák elég jók szőkének, de a világos drapp talán még jobb. Persze lehet barna, fekete, fehér vagy bármilyen színű hajjal is tündér.
Szerintem igazán tündéres egy hosszú, vállon és egész ruhán végigomló viszonylag egyenes hajzuhatag.
Ezt a legegyszerűbb megcsinálni. Fogjuk a gyapjúcsíkot és ráhelyezzük a fejre. Ha a nyakánál fogjuk oda akkor máris hajszerű a dolog. Most lesz szükségünk a nemezelőtűre. Apró kis szúrásokkal rögzítsük a hajat, ezzel egyben középső választékot is kialakítva.


hogy ne egy oldalt kinyírt hajú punk tündérünk legyen, a tarkónál zárjuk össze a két gyapjúcsíkot és szurkáljuk oda a fejhez a nemezelőtűnkkel.
pár szúrással a nyaknál is rögzítsük a hajat. ettől olyan szelíd lesz a frizura + megszűnik a punkos kinyírt hatás.


7. egy tündérnek nem feltétlen látható a szárnya. ez a gyapjútündér nagyon légies. ha most belefűzünk egy damilt és fellógatjuk valahova szárny nélkül is nagyon hitelesen fog lebegni szállni. ahogy a nap olykor átdereng a gyapjúszálak közt egészen éteri hatást kelt.
mindezek mellett a szárnyak nagyon jól mutatnak.
Ennek a tündérnek most nagyon különleges szárnyat készítettem selyemszálakból préselt lapocskából.
egyszerűen csak összegyűrtem középen a lapocskámat és a nemezelőtűvel a tündér hátára szurkáltam.
De gyapjúból is nagyon remek szárnyak készíthetőek. Attól függően, hogy mekkora szárnyat szeretnénk letépünk egy megfelelő méretű szöszt, majd középen összefogva a tündér hátába szurkáljuk a nemezelőtűvel.
A selyem nem igazán alakítható, de a gyapjúból egészen jól lehet formázni a szárnyakat tépő, simító mozdulatokkal.

még szárnyak


végül kedvünkre díszíthetjük a tündérünket mindenféle aprósággal. jól áll nekik a fejpánt, a hajukba tűzött virág, ilyesmi. de lehet áttetsző cérnával gyöngyöket és egyéb díszeket varrni a ruhájukra is


hogy fel lehessen lógatni valahova vékony cérnát vagy damilt kel fűznünk bele. Én úgy szoktam, hogy duplán veszem a szálat és a végére egy apró gyöngyöt fűzök, majd a tűt a szoknyája alá (két natúr gyapjúrész közé) szúrom és a szárny közepén húzom ki. Levágom a tűt és csomót kötök a két szálra

ha kész súgjátok meg neki, hogy nagy szükségünk van a segítségre